371 Csillag című rendezvény a Nemzetiben

2015.05.19.

371 Csillag című rendezvény a Nemzetiben

Ünnepélyesen elnézést kért korábbi nyilatkozatáért szombaton Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter, amikor a roma ellenállás napján beszélt a Nemzeti Színházban.

A beszéd teljes egészében:

Tisztelt Megemlékezők! Tisztelt Romani Rose Elnök Úr!

Engedjék meg, hogy külön köszöntsem Sztojka Istvánné, Margit nénit és Danyi Béla bácsit!

Külön köszöntöm azokat is, akik annak ellenére itt vannak, hogy mások erről le akarták őket beszélni.

Szerencsésebb napot! – roma honfitársaink köszönnek így, mikor virrasztásra vagy temetésre mennek. Virrasztáson vagyunk ma együtt; 371 gyermekért, és a roma holokauszt során elhurcolt, elpusztított több százezer emberért – közöttük magyarokért – tartott virrasztáson. Megtisztelő, hogy meghívtak. Köszönöm! Köszönöm, mert ez a meghívás is lehetőséget teremt nekem, hogy megkövessem mindazokat, akiket tavaly augusztusban egy interjúban megbántottam rossz mondattal, rossz mondatokkal, deportálásról, roma holokausztról. Amit erről mondtam, sem a történelmi tényeknek, sem az áldozatok iránti tiszteletnek nem felelt meg. Tanultam belőle. Köszönöm azoknak, akik nem ültek fel a hisztériának, és elfogadták, hogy egy közéleti ember is tévedhet és tanulhat. Sajnálom azokat, akik csak annyit képesek tenni a magyarországi cigányságért, hogy hamis ellenségképeket gyártanak és ellenük tiltakoznak.

371 csillag: Birkenauban 371 roma gyerek született. Valamennyien ott haltak. 371 gyermek, akiknek szeméből a jövőnek kellett volna ragyognia. 371 gyermek, akiket már az anyjuk méhében megbélyegzett egy őrült rendszer, és akik halálra ítélve születtek. 371 gyermek, akik mégis csodaként jöttek a földre. A betlehemi kisdedhez hasonlóan üldöztetve, méltatlan körülmények közé érkeztek, születésük mégis az élet szentsége volt az őrült pusztítás káoszában. 371 gyermek, akiknek kevés idő jutott a földön, de születésük mégis az élet diadala volt a halál felett. 371 gyermek, akiknek emlékezete, akárcsak az aprószenteké, örökre megmarad, és figyelmeztet minket, hogy soha többé ne engedjük, hogy a gyűlölet uralkodhasson. 371 csillag, 371 gyermek, akik a roma koncentrációs táborban születtek Auschwitz-Birkenauban. Valamennyien ott haltak meg. Elpusztították őket.

Emlékezünk. De nemcsak az áldozatokra, hanem arra is, hogy ezen a napon 71 évvel ezelőtt a szüleik fellázadtak. Ahogy hallottuk, nem engedelmeskedtek a parancsnak, nem hagyták magukat a gázkamrába hajtani, mert a romák gyermekeikért mindenre képesek, mert a család a legnagyobb szentség számukra. Nem mozdultak, nem álltak sorba, nem hagyták el a barakkot, és mindez az SS-t váratlanul érte. Megtapasztalták már korábban is: cigányoktól nem lehet elszakítani gyermekeiket, ezért volt ez családi tábor. A tigrisanya nem védelmezi jobban gyermekeiket, mint a romák.

Kedves Barátaim!

Szembe kell nézni a történelmükkel! Nem lehet másként nemzeti kultúráról beszélni, csak ha az emberi mikroközösségek fennmaradnak, és emlékezni tudnak. Így juthat el a magyar romaközösség is saját magához – és a többségi magyarok is. Mert nemcsak az áldozatoknak tartozunk a szembenézéssel, hanem saját magunknak is, mert a népirtásokért viselt felelősség nem egyedül a hitleri Németországé.

Idézve köztársasági elnökünket: ”Ki kell mondanunk, hogy a magyar zsidók és a hazai cigányság tragikus meghurcoltatásában a magyar állam számos képviselője, megannyi cinkos propagandistája, náci szellemiségű tisztségviselője, csendőrök és nyilas különítményesek is tevékenyen részt vettek. Ez az akkori magyar állam szégyene is.” Eddig az idézet és én megkérdezem: miért hallgattak, miért hallgattunk mindeddig erről?

Huszonöt évvel ezelőtt kaptunk egy esélyt: vége lett a kommunista diktatúrának. Több mint egy emberöltővel ezelőtt kaptunk egy esélyt, hogy megismerjük a negyven éven keresztül eltagadott múltat, és hogy végre kimondjuk a szavakat; az elhallgatás után az igazság, a gyász, a szembenézés szavait. Negyedszázada kaptunk mi együtt esélyt Magyarországon – cigány és nem cigány magyarok –, hogy újra egymásra találjunk az igazságban, a gyászban és a szembenézésben.

Tegyük fel a kérdést magunknak is: mennyire éltünk ezzel az eséllyel? Mennyire kerestük egymást a közös múlt, a közös jelen és a közös jövő útjain? Ugyanakkor persze bölcsességre van szükségünk, hogy az áldozatok utódai, a magyarországi romák, a magyarországi cigányság ne maradjanak tisztán áldozatok, hanem felfedezzék magukban az erőt, kezükbe vegyék sorsukat, urai legyenek saját életüknek.

Ha már az a megtiszteltetés ért, hogy Romani Roséval, a legendás küzdővel, a németországi Romák és Szintik Szövetségének elnökével lehetek fővédnök, hagy idézzek az ő leveléből, amit tavaly írt nekem: „Nem megengedett skizofréniáról beszélni akkor, ha az üldözés tapasztalata nemcsak egyes személyek, hanem egy egész nemzeti kisebbség identitásának fontos alkotórésze. Persze azt is gondolom – írja –, hogy az üldözés tapasztalata nem határozhatja meg jövőbeli ítéletünket, mert az is a nácik késői győzelme lenne. De mindenekelőtt arról van szó, hogy a többségi társadalom feladata – és elsősorban a társadalom állami képviselőié –, hogy gondoskodjanak arról, hogy az üldözés tapasztalata ne ismétlődjön meg újra és újra, mint ahogy a roma gyilkosságok idején Magyarországon, ahogy az az újnáci NSU-gyilkosságsorozattal Németországban megtörtént.”

Kedves Roma Barátaim!

Ezért vagyunk itt, én magam is ezért vagyok itt: közös a felelősségünk! Akinek több eszköze és több hatalma van, annak nagyobb a felelőssége. De felelőssége mindenkinek van. A ti felelősségeket is, hogy mit kezdünk a múlttal, mit kezdünk a jelennel és mit teszünk a jövőért. Hogy elutasítsuk azt a fatalizmust, amely szerint mi vagy éppen a romák mindig a történelem legalján vagyunk, mindig áldozatok vagyunk. Azért emlékezünk együtt, hogy a múlt ne legyen szakadék közöttünk, hogy tudjunk együtt építeni, hogy tudjuk együtt építeni ezt az országot, a mi közös országunkat. Hiszen az emlékezés pillanatában sem szabad eltakarnunk: ma is súlyos gondok vannak a roma-magyar együttélésben. De csak úgy segíthetünk ezen, ha együtt tanulunk, ha együtt dolgozunk, ha együtt élünk, ha együtt gondolkozunk. Ezért vezettük be először Európában a Nemzeti alaptantervben, hogy kötelező tanulni a magyarországi cigányság történetét, a magyarországi cigányság kultúráját, és ezen belül igen, meg kell emlékezni, kötelezően minden iskolában a roma holokausztról is. Ez a mi közös felelősségünk.

De ami más, ami különös, ami saját, ami egyedi, amiről ránk lehet ismerni, amiről a magyarországi cigányságra lehet ismerni, azt nem szabad beolvasztani, azt őrizni kell, az ápolni kell, azt meg kell mutatni, azt meg kell osztani.

A gonosz legyőzhető. Legyőzhető emlékezéssel, legyőzhető szembenézéssel, legyőzhető őszinteséggel, legyőzhető megismeréssel, tudással és a tisztelet kultúrájával. Ma is legyőzhetőek azok, akik cigányellenes jelszavakkal gyűjtenek maguknak szavazatokat. De ehhez több kell, mint hogy visszakiabáljunk. Ehhez jó iskolák kellenek, ehhez jó munkahelyek kellenek, ehhez korrupciómentes romapolitika kell, de leginkább korrupciómentes magyar politika. Ehhez a tisztelet kultúrájára van szükség. És mindez csak akkor fog működni, hogyha abban együtt cselekszünk, amiben egyetértünk. Persze közben vitatkozunk majd nagyon sokat, nemcsak a cigányság és mások, hanem a magyarországi romákon belül is majd vitatkozunk sokat arról, amiről másképp gondolkozunk, vagy amiről más a véleményünk. De az eltérő vélemény, a különböző politikai felfogás nem térít el bennünket, mert a közös jövőnkről van szó.

Én azért jöttem ma ide, hogy elmondjam: rám számíthatnak, és én is számítok minden jóakaratú cigány emberre Magyarországon.

Köszönöm, hogy meghallgattak!

forrás: balogzoltan.hu

Fotók a rendezvényről ITT!

vissza