A holokauszt nemzetközi emléknapja

2015.01.27.

A holokauszt nemzetközi emléknapja

A varsói gettólázadás (1943. április 19.) kitörésének évfordulója alkalmából az izraeli kormány döntése értelmében minden évben megemlékeznek a második világháború 6 millió zsidó áldozatáról.

Az emlékezés már túllépett Izrael határain és szerte a világban a kegyetlen fájdalom napja lett a HOLOCAUST EMLÉKNAP. A Gergely-naptár szerint minden évben más napra esik, a zsidó naptár szerint Niszán hó 27. napja.

Az ENSZ Közgyűlése 2005-ben nyilvánította január 27-ét nemzetközi holokauszt-emléknappá. Az egyhangúlag elfogadott határozat hangsúlyozza "az emlékezés és a tanítás kötelességét", hogy a jövő nemzedékei megismerjék a hatmillió, igen nagy többségében zsidó áldozatot követelő náci tömeggyilkosságok történetét.

Budapesten 2004 óta működik a Holokauszt Emlékközpont, amelynek udvarán, az épületet körülölelő 8 méter magas fal belső oldalán állítottak emléket a magyarországi áldozatoknak. Ott áll 2007 óta az Elveszett Közösségek Tornya is, amelyen 1441 település neve olvasható, azoké a helységeké, ahol az 1944-ben az akkori magyar hatóságok (közigazgatás, csendőrség, rendőrség) által hetek alatt erőszakkal véghezvitt deportálások miatt ma nincs zsidó közösség.

Történelmi áttekintés

1944 a vészkorszak utolsó fejezete, egyben Magyarország nemzeti tragédiája. Hatvanöt évvel ezelőtt, 1944 elején még úgy tűnhetett, hogy az ország, és vele a megközelítőleg nyolcszázezres zsidó közösség az elszenvedett súlyos veszteségek ellenére viszonylagos épségben vészelheti át a háborút.

1944. március 19-én azonban a német hadsereg megszállta Magyarországot, hogy az ingadozó szövetséges további háborús szerepvállalását biztosítsa. Horthy Miklós kormányzó az események hatására jóváhagyta az új, nácibarát, antiszemita kabinet kinevezését. Hetek alatt meghozták a zsidókérdéssel kapcsolatos alapvető döntéseket. Más európai országokban hónapokra, évekre volt szükség ahhoz, hogy megszülessenek a zsidók sárga csillaggal való megjelölését, összeírásukat, mozgásuk korlátozását, vagyonuk elkobzását célzó, valamint tömörítésük és deportálásuk menetrendjét meghatározó rendeletek.

A magyarországi holokauszt egyedisége elsősorban annak időzítésében és intenzitásában rejlik. A zsidóság tömeges megsemmisítésére, amelyet a magyar kormányzat el tudott hárítani a német győzelmek tetőpontján, a Harmadik Birodalom totális vereségének árnyékában került sor. Ekkorra már valamennyi németekkel szövetséges államban leállították a maradék zsidóság elleni akciókat. A történelemben példátlan sebességű volt a tömeggyilkosság lebonyolítása is.

Április közepén elkezdték a zsidók elkülönítését gyűjtőtáborokban és gettókban, újabb egy hónap elteltével (május 15.) pedig megkezdődött a tömeges deportálás. Mindössze nyolc hét leforgása alatt mintegy 450.000 embert hurcoltak el, a munkaszolgálatot teljesítő férfiak kivételével a teljes vidéki zsidóságot. Auschwitz-Birkenau megsemmisítő táborában az érkezők 60-80%-át, zömmel öregeket, nőket és gyermekeket néhány órán belül gázkamrákban ölték meg, a többieket rabszolgamunkára vitték. Mindössze 15.000 „szerencsés” került az ausztriai Strasshofba, majd onnan munkatáborokba.

Július 6-án Horthy Miklós kormányzó, feladva addigi passzív álláspontját, leállíttatta a deportálásokat. Döntésében a hadi események, diplomáciai tiltakozások, a nyugat ellenlépéseitől, személyes felelősségre vonástól való félelme mellett szerepet játszott hazai hívei és az egyházak nyomása is. Augusztusban egy személyéhez lojális katonatiszt, Lakatos Géza vezetése alatt új kormányt nevezett ki, amely megkímélte a megmaradt zsidók életét, gazdasági kisemmizésük azonban tovább folyt.

A kormányzó sikertelen kiugrási kísérlete nyomán, október 15-16-án Szálasi Ferenc nyilaskeresztesei kezébe került a hatalom. A nyilas kormány létrehozta a 20. századi Európa utolsó gettóját a fővárosban. A semleges országok diplomáciai képviseletei által védett házakból ún. nemzetközi gettó is létesült. További tízezrek pusztultak el a halálmenetek során és a nyilas fegyveres csoportok öldöklései következtében, de a teljes zsidó közösség elpusztítására szőtt tervek végül nem valósultak meg. 1944 őszén a nyilasok az uralmuk alatt lévő területekről, elsősorban az Észak-Dunántúlról néhány ezer cigány származású polgárt is deportáltak. A magyar zsidók 30-40%-a túlélte a katasztrófát, de az ország, különösen a vidék Magyarországa demográfiai, társadalmi és szellemi értelemben egyaránt jóvátehetetlen veszteséget szenvedett.

 

A magyarországi holokauszt és előzményei


1920

Az ellenforradalmi rendszer berendezkedése, Horthy Miklós kormányzó (1920 március-1944. október)

Június 4. – Trianoni békeszerződés

Szeptember – a numerus clausus törvény


1921-1931

Politikai konszolidáció. A numerus clausust hatályon kívül helyezik (1928)

 

1938

Május – az első zsidótörvény

November 2. – az első bécsi döntés

 

1939

Március – Kárpátalja megszállása

Honvédelmi törvény, a munkaszolgálat rendszerének megalapozása

Május – a második zsidótörvény

 

1940

Augusztus 30. – a második bécsi döntés, Észak-Erdély visszacsatolása

 

1941

Április – magyar részvétel Jugoszlávia megtámadásában, a Muraköz, a Mura-vidék, a Baranyai háromszög és a Bácska annexiója

Június – a Szovjetunió megtámadása

Augusztus – a harmadik zsidótörvény

Augusztus 27-28. – a német Einsatzgruppe C különítményei mintegy 17-18 ezer Magyarországról deportált zsidót gyilkolnak le Kamenyec-Podolszkijnál

 

1942

Január – a délvidéki tömeggyilkosság. Magyar katonák és csendőrök mintegy 3000 civilt, köztük 700 zsidót ölnek meg

Szeptember – a negyedik zsidótörvény

 

1942-43

30-40 ezer fegyvertelen zsidó munkaszolgálatos pusztul el a szovjet fronton

 

1944

Március 19. – Magyarország német megszállása

Március 31. – rendelet a zsidók megkülönböztető jelzéséről (sárga csillag)

Április 7. – bizalmas rendelet a zsidóság összegyűjtéséről és deportálásáról

Április 16. – Kárpátalján megkezdődik a zsidóság tömörítése gettókba és gyűjtőtáborokba

Április 28. – rendelet a gettósításról

Május eleje-közepe – Magyarország egész területén gettók létesülnek

Május 15. – a tömeges deportálások kezdete

Június – megkezdődik a budapesti zsidóság összeköltöztetése (“csillagos házak”)

Július 6. – Horthy Miklós leállítja a deportálásokat

Július 9. – a tömeges deportálások befejezése

Augusztus 29. – új kormány Lakatos Géza vezérezredes vezetésével

Október 15-16. – sikertelen kiugrási kísérlet, nyilas hatalomátvétel

November – zsidó kényszermunkások halálmenetei a nyugati határszélre erődítő munkára illetve a német birodalomba

December – a pesti nagy gettó és az ún. nemzetközi gettó létrehozása, megkezdődik Budapest ostroma, nyilas razziák és tömeggyilkosságok

 

1945

Január 18.: a szovjet hadsereg elfoglalja Pestet, a gettók felszabadulnak

Január 27. – az auschwitzi haláltábor felszabadítása

Április – az elrabolt zsidó vagyont szállító ún. aranyvonat elhagyja az országot, magyar területen befejeződnek a harcok

Május – a háború vége, a koncentrációs táborok és halálmenetek túlélőinek felszabadulása.

forrás: sulihalo.hu


Roma holokauszt Európában

Lengyelország 1939-es megszállása után a zsidók és a lengyelek deportálása mellett napirendre került a romák áttelepítése is egy "zsidó rezervátumba". A bűnügyi rendőrség vezetője kérte a zsidók deportálásáért felelős Adolf Eichmannt, hogy a zsidó vonatokhoz csatoljanak "3-4 vagon cigányt". Eichmann egyetértett, de terv a helyi német hatóságok ellenállásán megbukott, így 1940-ben 30 ezer helyett csak 2800 roma került Lublinba. 1941 őszén Hitler elrendelte a Birodalom "megtisztítását" a zsidóktól. Az akció keretében 5 ezer osztrák cigányt vittek a lodzi gettóbaA gettó zsidó vezetője, Chaim Rumkowski rasszista érvekkel indokolta a németeknek, hogy a zsidók miért nem élhetnek együtt a cigányokkal, akik bármire képesek. "Először rabolnak, aztán gyújtogatnak, hamarosan minden lángokban áll majd, gyárak, raktárak." Kérésére a nácik a gettóban egy zárt területre telepítették a romákat, akik hamarosan százával haltak meg tífuszban. Az éhség, a járvány és a lakáshiány miatt egyre romló körülményeket a német hatóságok a szokásos módon "orvosolták": a lodzi gettóból 1942 februárjában éppen úgy a chelmnói haláltáborba deportálták, és ott gázteherautóban kivégezték a romákat, mint a zsidó gettó lakóit.
1941 nyarán a keleti lengyel és szovjet területeken megkezdődött a zsidók megsemmisítése. Az SS és a rendőrség speciális egységei, az Einsatzgruppék zsidók százezrei mellett több ezer "aszociális" cigányt lőttek agyon. A Baltikumban működő egyik speciális egység jelentése szerint 1942. február 1-ig összesen 138.272 embert öltek meg. A 136.421 zsidó, 1064 kommunista, 56 partizán, 653 szellemi fogyatékos, 44 lengyel, 28 orosz hadifogoly és 1 örmény mellett az alakulat 5 cigányt is kivégzett. Az Einsatzgruppe B egyik, Szmolenszk térségében tevékenykedő egysége 1942 márciusában 1585 zsidót, 27 kommunistát és 45 cigányt, egy másik alakulat ugyanebben az időszakban 1551 zsidót, 5 orosz bűnözőt, 20 kommunistát és 33 cigányt "részesített különleges kezelésben".
1941 októberében a keleti front középső szakaszán egy, az Einsatzgruppe C-hez tartozó őrjárat 32 fős cigánykaravánt tartóztatott fel az úton. A szekerek átkutatása közben állítólag német katonai felszerelést találtak, és "mivel ez a banda nem rendelkezett személyi okmányokkal és nem tudták megmagyarázni a (német katonai) holmik eredetét, ki lettek végezve". A déli szovjet területeken gyilkoló Einstazgruppe D 1942 áprilisáig összesen 91.678 embert ölt meg, köztük a márciusban kivégzett "261 fő aszociális elemet, beleértve a cigányokat is". Ugyanennek az alakulatnak egy korábbi jelentésében a meggyilkoltak között található "810 fő aszociális elem, cigány, elmebeteg, és szabotőr".
1942 januárjában szintén az Einsatzgruppe D jelentette, hogy Szimferopolban megöltek 824 cigányt, illetve, hogy a városban "a cigánykérdés megoldást nyert".

A nácik a megszállt európai országokban eltérő módon és mértékben üldözték a helyi romákat. Hollandiában, Görögországban és Franciaországban nemigen törődtek velük. A kollaboráns francia hatóságok 30 ezer cigányt internáltak, míg a németek Belgiumból majdnem 400 belga, holland, német és norvég állampolgárságú cigányt deportáltak Auschwitzba, akik közül csak 12-en élték meg a felszabadulást. Aki eladta ekhós szekerét, mentesült. 1943 őszén Olaszországból a nácik néhány tucatnyi olasz vándorcigányt hurcoltak keletre.

Szerbiában a megszálló német katonai hatóságok másfél év alatt helyben "oldották meg a zsidó- és a cigánykérdést". A zsidókkal együtt mintegy 12 ezer cigányt lőtték agyon, vagy gázosítottak el teherautókban. 1942 augusztusában büszkén jelentették Berlinnek: Szerbiában "a zsidó- és a cigánykérdés megoldást nyert". Lengyelországban 13 ezer vándorcigányt öltek meg, a letelepedett romákat a zsidó gettókba küldték, a varsóiba 1942 tavaszától bolgár és magyar állampolgárságúak is érkeztek. Őket a varsói zsidókkal együtt Treblinkában gázosították el.

A nácikkal szövetséges államokban eltérően alakult a romák sorsa. A horvát usztasák 20-28 ezer romát gyilkoltak meg. A román hatóságok egyes források szerint 30-40 ezer cigányt mészároltak le. Más adatok alapján úgy tűnik, hogy 26 ezer cigányt deportáltak koncentrációs táborokba, akik közül 6-8 ezer embert megöltek, míg további 3 ezren az éhség és a betegségek áldozatai lettek. Szlovákiából nem deportálták a helyi cigány lakosságot, de általában a települések szélére kellett költözniük. Néhány száz vándorcigányt kényszermunkára vittek. SS-egységek százakat végeztek ki, de mintegy 30 ezren túlélték a háborút. A holokauszt során a különböző becslések szerint a kétmilliós európai cigányság 10-30 százalékát gyilkolták meg.

forrás: holokausztmagyarorszag.hu

vissza