Nyári Gyula muzsikus, fotós, Józsefvárosi Becsületkereszt kitinetetést kapott

2015.03.20.

Nyári Gyula muzsikus, fotós, Józsefvárosi Becsületkereszt kitinetetést kapott

A Józsefváros érdekében kiemelkedő tevékenységet végző, egész életművük alapján elismerésre méltó személyek részére adományozható Józsefvárosi Becsületkeresztet vehetett át március 19-én Nyári Gyula, aki szinte minden rendezvényünkön ott van és megörökíti az értékes pillanatokat. A Roma Club "hivatalos" fotósának, és barátjának tekinti Gyulát, ezért megragadva az alkalmat gratulálunk a díjhoz és jó egészséget kívánunk munkájához.

Nyári Gyula 1945-ben született Budapesten. Zenészként bejárta a világot és több mint 30 évig dolgozott a szállodaiparban. A fotózással a 70-es évek közepén kezdett el foglalkozni először hobbi szinten, majd a későbbiek folyamán állandó fotósa lett a Józsefváros és az Erzsébetváros című kerületi lapoknak. Éveken át dolgozott cigányúságoknak is. Több kiállítása volt- Művészi értékek a 150 éves Kerepesi temetőben és 2003-ban az „Itt élned s halnod kell” című kiállítása kikerült a vajdaságba is, ahol arany diplomát kapott. 2003 őszén „Mindennapjaink” címmel kiállítása volt az Almássy téri Szabadidőközpontban. „Úton” című négy nyelvű fotóalbumával mutatta be a roma társadalmat.

vissza